A Tízparancsolat részlet Kárpáti Petronella: Szeretetre vágyunk c. könyvéből

A minden emberre nézve érvényes erkölcsi törvény, a Tízparancsolat; az élet, a szeretet, a boldogság törvénye, mely elõbb létezett, mint világunk és örök érvényû. Ha szívünkbe véssük és annak elvei szerint élünk, valóban boldogok leszünk.

 

“Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltõn szeretõ Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyûlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják” (2Móz 20:4-6).

Az elvont dolgok túlságosan megfoghatatlanok számunkra. Ez is a magyarázata annak, hogy évszázadok során Isten ábrázolására sokféle kísérlet történt. Voltak, akik kõbe, fába, márványba vésték, vagy lerajzolták, megfestették elképzelésüket. A második parancsolat éppen ettõl óv bennünket. Megtanít arra, hogy Istent ne akarjuk kisajátítani, egyéni céljaink szolgájává tenni vagy helyhez 39. oldal kötni; hiszen Õ “hozzáférhetetlen világosságban lakozik, akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat” (1Tim 6:16).

 De bûnös dolog Istenrõl képet vagy szobrot alkotnunk, mert ezzel azt fejezzük ki, hogy megfoghatóvá, bálvánnyá akarjuk tenni a Mindenhatót, és így eltorzított istenkép alakul ki bennünk. A hamis istentisztelet nem vezet jóra. Mégis, miért kísért sokszor a bálványimádás? Mert a bálványisten nem kér engedelmességet, azt csinálhatok tõle, ami nekem tetszik. Az ember így szeretné hatalma alá hajtani azt, aki erõsebb nála.

Ma is vétkezünk a második parancsolat ellen, ha bálványt csinálunk önmagunkból. Ha saját elgondolásunkban bízunk az Õ vezetése helyett. Ha dédelgetett bûnök vannak életünkben: önzés, hiúság, büszkeség, szeretetlenség.

Féltõ szeretetének nagyságát mutatja az a fi gyelmeztetés is, amit e parancsolat második felében közöl velünk. Aki nem hallgat szavára, keserûen tapasztalja majd, hogy bûne nem marad büntetlenül, mert a bûn önmagában rejlõ természetes következményeivel számolnia kell a vétkesnek. De az engedelmesekkel, akik Õt szeretik, és parancsolatait megtartják, “ezeriziglen” könyörületességet cselekszik, mert Õ irgalmas és kegyelmes Isten. Az Örökkévaló Úr e törvényével is javunkat akarja, és szeretetünket teszi próbára. Aki a vele kötött szövetséghez hûségesen, szeretetbõl ragaszkodik, az mentes lesz a bálványimádás ámításától és Jézussal együtt azt fogja mondani a Kísértõnek: “Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mt 4:10)

 

“Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd;

mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül,

aki az Õ nevét hiába felveszi” (2Móz 20:7).

A nevünk megkülönböztet minket másoktól. A név magát a személyt jelentette mindig, egy dolognak vagy személynek a belsõ lényegére is vonatkozik. Ezért szoktuk mondani: Ne hozz szégyent a nevemre, vagyis ne hozz szégyent rám!

A harmadik parancsolatban Isten nevének védelmérõl van szó, tiltja üres szólamként való könynyelmû emlegetését. Izrael – a bálványimádó népek hatására – nem akart Istentõl függni, de szerette volna Õt bármikor megidézni és nevének kimondásával cselekvésre bírni. Ezért az Úr 42. oldal figyelmeztette Izrael fi ait nevének szentségére.Soha ne feledjük, hogy mi függünk tõle, és nem Õ függ tõlünk. Nem tehetjük elképzeléseink rabszolgájává, és nem kényszeríthetjük érdekeink kiszolgálására! Pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy csak akkor forduljunk hozzá, ha bajba jutottunk, ha betegség, gond vagy bánat gyötör. Az életünkbõl pedig kihagyjuk Õt, csak a nem szeretem napokban keressük jelenlétét, mondogatjuk görcsösen nevét.

A harmadik parancsolat tiltja a hamis esküvést, Isten nevének könnyelmû emlegetését. Bûnt követünk el és a legsúlyosabb tiszteletlenség Istennel szemben, ha jelentéktelen dolgok bizonyítására meggondolatlanul hivatkozunk nevére. Még az imában is kerüljük nevének gyakori említését.

Istennek sok neve van a Bibliában: “…hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa 9:6). Az Úr, az Örökkévaló, aki van, aki volt, és aki eljövendõ. Õ az alfa és az omega, a kezdet és a vég. 43. oldal Ezek a nevek kifejezik a jellemét, és a lényét tükrözõ tulajdonságokat.

A harmadik parancsolatról nem lehet Jézus neve nélkül beszélni, hiszen Krisztus és az Atya egy. Jézus neve minden név fölött való (Fil 2:9). Nincsen más név a földön, amely által megtartatunk (ApCsel 4:12). Ha szent jelenlétének tudatában vagyunk, hozzá szólunk, vagy róla beszélünk, mindig méltó tisztelettel tegyük. 

 

“Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap, az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt” (2Móz 20:8-11).

Az Örökkévaló Isten ura az idõnek is, aminek szintén törvényt szabott, a mi javunkra. A negyedik parancsolatban a békesség Istene szólítja meg a nyugtalan, gondoktól meggyötört és megfáradt embert. Meghatározza munka- és pihenésrendünket, de iránta való szeretetünket is próbára teszi.

 “Az állhatatos Isten szólítja meg ebben a nyugtalan embert. S amikor itt azt mondja Isten, hogy a hét nap közül egy az övé, akkor nem elvenni akar valamit az embertõl, ellenkezõleg, valami nagyon fontos dologgal akarja megajándékozni. El akarja venni az embertõl azt, ami életét megrontja; fáradtságot és a nyugtalanságot, és megajándékozza új erõvel és nyugalommal… A társadalmi lélektan szakemberei megállapították, hogy a hatnapi munkában elfogyasztott erõtartalékot a pihenésre használt hetedik napon nyeri vissza az ember. Ha nem tartja be ezt a hat plusz egy napos ciklust, akkor már önmaga erõit fogyasztja, és ezzel önmagát teszi tönkre” (Dr. Adorján József).

A szombat a teremtés emlékünnepe. Az öröm, a hálaadás és az Istennel való találkozás napja, amikor megemlékezünk arról, amit értünk tett. 46. oldal A mai ember – noha tömegek veszik körül – sokszor magányos. A szombat megszabadít a magányosság érzésétõl, és a közösség áldásában részesít.

Sátán nagyon jól tudja, milyen rendkívüli ajándékot adott Isten nekünk e nappal, amikor az élet nyugtalan hajszája után megpihenhetünk, és teremtõ Istenünkkel találkozhatunk. Ezért a Gonosz leginkább a negyedik parancsolat ellen indítja támadását, mert tudja, hogy ez a törvény szíve, legfõbb láncszeme. Azt hiteti el az emberek nagy részével, hogy Jézus halálával megszûnt a szombat érvényessége. A Bibliában sehol sem olvasunk arról, hogy a Törvényadó hatályon kívül helyezte volna e rendeletét. Jézus és követõi szintén megtartották a szombatot. A bûntõl megtisztított, megújított földön, Isten és megváltottai ezt a napot fogják ünnepelni. “És lesz, hogy hónaprólhónapra és szombatról-szombatra eljõ minden test engem imádni, szól az Úr” (Ésa 66:23).

47. oldal Az elsõ négy parancsolat Istennel való kapcsolatunkat tárja fel. Ha ragaszkodunk teremtõ és megváltó Istenünkhöz, akkor ezt azzal mutatjuk meg, hogy szeretjük Õt teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl és teljes erõnkbõl. Aki igazán szeret valakit, annak minden kívánságát teljesíteni akarja, kedvében jár, és fi gyelmeztetéseit komolyan veszi. Isten iránti szeretetünket úgy fejezhetjük ki legjobban, ha megtartjuk parancsolatait.

 

“Tiszteld atyádat és anyádat,

hogy hosszú ideig élj azon a földön,

amelyet az Úr a te Istened ád tenéked”

(2Móz 20:12).

E parancsolat lényege a tisztelet, amely elsõsorban védi az emberi együttélés legkisebb, de legfontosabb sejtjét a családot, szabályozza a szülõ és gyermek közötti viszony normáját. “Mind a szülõk, mind a gyermekek azt tartoznak megadni a másiknak, amivel õk adósok. A szülõk a tiszteletet érdemlõ életet, a gyermekek a hálás tiszteletet” (Dr. Adorján József).

Istennek ez a törvénye emlékeztet bennünket életünk nagy tartozására, amely olyan adósság, amit nem lehet letörleszteni; egyszerûen annál a ténynél fogva, hogy szüleink a tehetetlen, kiszolgáltatott csecsemõbõl segítettek felnõtt emberré lenni, gondoztak, ápoltak, taníttattak. Ha tiszteljük õket, akkor tulajdonképpen az Élet Forrását tiszteljük.

Pál apostol tanácsára gondolva viszont említést kell tennünk az érem másik oldaláról is: “Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint” (Ef 6:4).

 De ne feledjük, a gyermek soha nem nyer felmentést e parancsolat alól, még akkor sem, ha szülei hibát követnek el.

 

 Akkor töltjük be a szeretõ Istennek e törvényét, ha a másik embert magunknál különbnek tartjuk és a “tiszteletadásban egymást megelõzõk” (Róm 12:10) leszünk.

 

“Ne ölj” (2Móz 20:13).

“Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az õ atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja az õ atyjafi ának: Ráka (üresfejû, ostoba – arám szidalmazási forma; a megvetés, a lenézés kifejezése), méltó a fõtörvényszékre; aki pedig azt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére” (Mt 5:21-22). Jézus azt fejezi ki ezzel, hogy a gyûlölet és a harag is e parancsolat áthágását jelenti. Vétkezünk, ha nem tudjuk szeretetben elhordozni egymást, ha ítélkezünk, vagy rosszat terjesztünk felebarátunkról; ha magatartásunkkal teljesen tönkretesszük a másik idegrendszerét és önpusztító életet élünk. Bûnt követünk 52. oldal el, ha önzõ módon csak saját érdekeinket helyezzük elõtérbe mások kárára; ha megöljük a másik ember jobbik énjét; ha valódi értékét nem látjuk meg, ha lenézzük, és magunkat többre tartjuk. Az életben egyik nagy baj az, hogy nem értékeljük egymást, érzéketlenül haladunk el a szenvedõ mellett.

Isten védi az életet, mert Õ teremtette, és számon kéri tõlünk mind a saját, mind a mások életét. János apostol nagyon határozottan és keményen fogalmaz: “Aki gyûlöli az õ atyjafiát, mind embergyilkos az” (1Jn 3:15). “Ha azt mondja valaki, hogy szeretem az Istent, és gyûlöli a maga atyjafiát, hazug az” (1Jn 4:20). Ölni tehát nagyon sokféleképpen lehet: szóval és tettel, még nevetéssel is, ha valakit önérzetében megbántunk vagy kipellengérezünk. A gyûlölet és a szeretet összeegyeztethetetlen egymással.

 Dr. Victor János megállapítása:

53. oldal “Különösen bántja a Szentlelket minden olyan fölgerjedés, amelytõl fölkavarodnak bennünk a lelkünk mélyére ülepedett tisztátalanságok. Az emberi léleknek indulatoktól fölzavart vizein nem tudnak jól áthatolni az Õ világosságának sugarai. A földühödött érzelmek lármája közepette nem hallatszik jól az Õ halk szavának tiszta zengése.”

Fogadjuk meg Pál apostol tanácsát: “Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma, kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is Krisztusban megengedett néktek” (Ef 4:31-32). Akkor töltjük be ezt a parancsot, ha másról csak jót gondolunk és mondunk, ha a másikért élünk, és védjük az ember életét.

 

“Ne paráználkodjál” (2Móz 20:14).

A Teremtõ Istennek az ember testi és lelki tisztaságára is gondja van: védi az emberi közösség legkisebb sejtjének a családnak a tisztaságát, egységét; elítéli a házasságtörést. Figyelmeztetõ intése nemcsak a házasságban élõkre vonatkozik, hanem azokra is, akik nem kötöttek házasságot. Mindenkitõl tiszta gondolkodást és szívet kíván.

Jézus megfogalmazása arra utal, hogy ez a bûn is – éppen úgy, mint a többi – a kívánságban gyökeredzik: “Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, 55. oldal hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az õ szívében” (Mt 5:27-28).

A házasság nem játék, nem tréfa, hanem segítõtársi szeretetközösség. Tisztaságát csak úgy lehet 56. oldal megõrizni, ha a házasfelek õszintén, teljes hûséggel szeretik egymást.

 

“Ne lopj” (2Móz 20:15).

Eredetileg az emberlopásra vonatkozott, tiltást jelentett arra nézve, hogy embert elraboljanak, és rabszolgaságba eladjanak.

 

Mi a lopás? Nagyon széles körû fogalom, több mindent magában foglal. Általában azt értjük alatta, amikor úgy jutunk valamihez, hogy ezáltal másvalaki károsodik.

A lopás az önzés legjellemzõbb megnyilatkozása, fogalmi körébe tartozik a magán- és köztulajdon hûtlen kezelése.

 

Sokszor könyörtelenül raboljuk egymás idejét. Nem vagyunk tekintettel a másikra. Elraboljuk egymás jó hírét, amikor egy elejtett megjegyzéssel a becsületébe gázolunk. Elvesszük a szomszéd 59. oldal család csendjét, nyugalmát azzal, hogy bömböltetjük a magnót.

Amikor errõl a parancsolatról beszélünk, ne csak a bankrablásra, az autólopásra gondoljunk. Lopás a nem becsületesen, hanyagul, lustán és rosszul végzett munka, ha valaki személyes ügyeit órákig a munkahelyi telefonon intézi. Kizsákmányolás az, amikor visszatartjuk a másikat megilletõ munkabért, és soha nem adunk elismerõ szót, pedig megtehetnénk. Rablás a felelõtlen tékozlás. Lop az eladó, ha pontatlanul mér és másokat megkárosít. Lop az utas, ha jegy nélkül utazik.

Nemcsak anyagi megkárosításra vonatkozhat ez a parancsolat, hanem jelenti azt is, ha meglopjuk a másik ember bizalmát, ha tájékozatlanságát kihasználva megcsaljuk; ha nincs idõnk azokra az emberekre, akikért felelõsséggel tartozunk, ha behunyt szemmel, hideg és közönyös szívvel megyünk el a szenvedõ, a nélkülözõ mellett, ha nem segítek, amikor arra szükség van.

Mikor ébredünk rá arra, hogy jobb adni, mint kapni vagy elvenni!? Isten körülvett emberekkel: rokonokkal, ismerõsökkel, szomszédokkal, munkatársakkal, ellenségekkel, barátokkal. Tö-rõdünk-e azzal, aki mellettünk van, vagy éveket rabolunk el az életébõl, mert szeretetlen magatartásunkkal megkeserítjük napjait? Boldoggá 60. oldal tesszük-e környezetünket vagy boldogtalanná?

Az Úr e parancsolata által tisztességre, szeretetbõl fakadó becsületességre tanít az élet legkisebb dolgaira vonatkozóan is. Ha megtartjuk törvényét, akkor a jutalom már e földön sem marad el, és ez nem más, mint a tiszta lelkiismeret.

 

“Ne kívánd a te felebarátodnak házát.

Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét,

se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét,

se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé”

(2Móz 20:17).

A Tízparancsolat második kõtábláját, az emberekkel való kapcsolat legfontosabb alapelveit foglalja össze ez a parancsolat: “Ne kívánd!” A bûn mélységére mutat rá, amit Jakab apostol így fogalmazott meg: “Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bûnt szül; a bûn pedig teljességre jutván, halált nemz” (Jak 1:14-15).

Nemcsak a cselekedetté érlelõdött vétket ítéli el, hanem a bûnös kívánságot és vágyat is. Gyökerében akarja szívünket megtisztítani, és ezért óv attól, hogy a gondolati bûnök tettekké váljanak.

Amikor e parancsolat azt mondja, hogy “Ne kívánd… semmit, ami a te felebarátodé”, nem azt fejezi 68. oldal ki, hogy neked mindarra nincs szükséged, hanem azt, hogy az övét nem veheted el.

A teljes és tökéletes Szeretet Forrásától újból és újból kaphatunk erõt, hogy le tudjuk gyõzni a bûnös vágyakat, amelyek megrontják közösségünket egymással és Istennel is. Legyen bizalmunk Isten iránt, hogy ami szükséges, azt megkapjuk tõle! Segítsége által csírájában gyõzzünk le minden elégedetlenséget, irigységet, szeretetlenséget; felebarátunk személyét és érdekeit sértõ gondolatot, érzést, mert ezek megmérgezik az életet.

Isten nem kierõszakolt, gépies engedelmességet kíván tõlünk. Ad elég bizonyítékot, amely akaratunkat, értelmünket, érzelmi világunkat arra nevelheti, hogy a parancsolatokhoz való alkalmazkodásunk a szeretet szolgálata legyen.

Oldal: A Tízparancsolat / Kárpáti Petronella /
JUHKAPU - © 2008 - 2024 - juhkapu.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat