"Sírva jönnek és imádkozva hozom őket; így vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton. "(Jeremiás 31, 9)
Az Úr a nyomorultakat jól vezeti és megtanítja őket az Ő útjára. Kik a nyomorultak? A megalázott, megtört lelkek. Az elbizakodott embereket nem lehet vezetni. Csak a belsőleg megalázott, összetört embereket vezetheti az Úr; azokat, akik így kiáltanak fel: "Megvertél engem és megverettettem, mint a tanulatlan tulok" (18. vers). Felismerik önfejűségüket, hogy olyanok, mint a féktelen fiatal állat. Amikor a külső és belső fenyítések megtörik az ember merev gondolkozását, fájdalommal ismeri fel engedetlen magatartását. Ugyanekkor meglátja Istenének végtelen türelmét és hosszútűrését is, és ekkor megerednek a könnyei. Ekkor kezdődik az igazi imádkozás is. Előzőleg saját magát imádja az ember. Most már nem vár semmit önmagától, hanem mindent az Úrtól. Szíve legmélyéről jön ekkor a kérő kiáltás: "Fogd két kezem kezedbe s vezess, Uram! Egy lépést sem tehetek tenélküled ..." Isten "vizek folyásaihoz" akar vezetni. Saját téves útjaink a pusztába visznek; kifáradunk, eltikkadunk bolyongásunkban. De az Úr vezetése alatt járva, nehéz útakon is felüdülünk és bőséges vigasztalást veszünk. Igen, Ő az, aki egyenetlen, göröngyös utakat is egyenessé, simává tesz, mert csak a saját önfejűségünk teszi nehézzé és göröngyössé útjainkat. Azt gondoljuk, hogy ennek mások az oka, ők szereznek annyi bosszúságot nekünk, meg a körülmények is nehezek, nyomasztóak, pedig mi vagyunk a bűnösök. Vagy hallod-e egyáltalán, hogy Jézus igazi követője így panaszkodik: "Ó, milyen nehéz utam van. Semmi sem sikerül, mindenütt csak akadályók vannak! Mintha minden összeesküdött volna ellenem"? - Nem, azok, akik Jézusnak átadták magukat, csak azzal dicsekesznek, hogy ó csodálatosan átviszi őket mindenen és úgy alakítja életútjukat, ahogy az az ő számukra helyes és jó. Nem csoda, hogy az önszeretet uralma alatt élő ember mindig panaszkodik. Azt gondolja, hogy másnak olyannak kellene lenni, mint ő szeretné és a körülményeknek is úgy kell alakulniok, amint ő eltervezte. Temészetünk engedetlensége kimeríthetetlen súrlódásokba, hányattatásokba, nehézségekbe vezeti az embert. Boldog az az ember, aki belsőleg összetörve, imádkozva jön és engedi, hogy a Megváltó kezénél fogva vezesse. Az Úr mindig talál utat, ott is, ahol mi már semmit sem remélünk. Ő biztosan célhoz vezet.